Tavaszi műsoraink 2015.

Kaposvár, Balmazújváros, Nyírmada, Nyíregyháza

Mozgalmas tavasz van mögöttünk... A márciust az Első Nyíregyházi Lions Klub Tehetségnapjával kezdtük, majd 110%-os teljesítménnyel sikeresen szerepeltünk a Móra szólótáncversenyen. EZ a szép szám úgy jön ki, hogy 10 táncosunk indult a versenyen, és volt aki a címe mellé még különdíjtat is kapott a zsűritől. Íme a végeredmény:

Részletek...
 

Ifjúsági Néptáncantológia 2014.

Budapest, 2015. február 28.

Február 28-án több mint 1 évtizedes történetének fontos állomásához érkezett a Lókötő Táncegyüttes. Meghívást kapott az Ifjúsági Néptáncantológia műsorába. Budapesten a MOM Kulturális Központban mutatta be a csapat a györteleki táncanyagból készült koreográfiáját, a 2014-es legjobb együtteseiből, legjobb koreográfiáiból összeállított műsorban. A csoport mellett kiváló szólistáink is bemutatkoztak az egri országos ifjúsági szólótáncversenyen Gyöngygalléros Táncos címet szerző Szegvári Laura, és párja, az Ezüstpitykés Táncos címet szerző Talián Márk. Megtisztelő volt ott lenni! Ezúton is köszönjük a meghívást az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek és a Martin György Néptáncszövetségnek is!

A remek képeket Majnik Zsoltnak köszönjük!

Részletek...
 

XVII. Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc

és Népdaléneklési Verseny - végeredmény

Nyíregyháza, 2015. február 20.

Február 20-án rendeztük meg 17. alkalommal a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt.

Ebben az évben minden eddigi rekordot megdöntő számban jelentkeztek néptáncosok és népdalénekesek a versenyre. Bár az influenza néhány jelentkezőt visszalépésre kényszerített, még így is szép számmal akadt versenyzője, nézője a rendezvénynek a nap folyamán. Idén Magyarország 26 településének 31 általános, művészeti és középiskolája, egyesülete, néptánc együttese nevezett a versenyre 53 néptáncos és 52 népdalos produkciót. Összesen 381 versenyző mutatta be tudását, akiket neves szakemberekből álló zsűrik értékeltek.

Reméljük, hogy a nagyon hosszúra nyúlt, de élményekben gazdag nap végén mindenki a díjak örömével, a jól elvégzett munka kellemes fáradtságával, hasznos tapasztalatokkal, értő kritikákkal, építő javaslatokkal távozott Nyíregyházáról!

Akik pedig ebben az évben nem tudtak eljönni, azokat szeretettel várjuk jövőre, amikor 18. alkalommal rendezzük majd meg a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt.

Sok képet talál a 2014-es versenyről a Vécsey Károly Tagintézmény Facebook oldalán, ITT.


Kattintás után elérhető a teljes eredménylista.

Részletek...
 

XVII. Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc

és Népdaléneklési Verseny

Nyíregyháza, 2015. február 20.

Február 20-án rendezzük meg tizenhetedik alkalommal a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt. Az addig hátralévő időben itt a házigazda Lókötő Táncegyüttes honlapján igyekszünk minden aktuális információt megosztani a versennyel kapcsolatban.

Várjuk a versenyre a művészeti alapiskolák, középiskolák, táncegyüttesek, énekegyüttesek tagjait! A néptáncversenyen maximum 6 fős csapatok léphetnek színpadra, míg az énekversenyen szóló és csoportos (6 fő) bemutatkozásra is lehetőség van.

Jelentkezési határidő: február 10. kedd!

A verseny kiírása és a jelentkezési lapok egy kattintás után letölthetők. Találkozzunk február 20-án Nyíregyházán!

Részletek...
 

40 éves a Nyírség Táncegyüttes

Nyíregyháza, 2014. november 29.

November 29-én, Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnokban rendezte a Nyírség Táncegyüttes a 40 éves jubileumi gálaműsorát, amelyben mi is - mint utánpótlás csoport - táncoltunk. A Margaréta Táncegyüttessel közösen készítettünk egy számot a bökönyi táncanyagból. Már a műsorra készülő próbák is jók voltak, de maga az előadás biztosan bekerül a legszebb emlékeink közé.

Részletek...
 

Mozgalmas Lókötős hónapok

Ahogy elkezdődött az új tanév, úgy érkeztek a felkérések is. Leírni is sok, de 2014 őszén 17 alkalommal léptünk színpadra!!! Volt olyan is, amikor csak 2-3 pár táncolt, de zömében olyan műsorok voltak, ahol az egész csapat bemutatkozott. A szeptembert Vámosatyán kezdtük, ahol a Parapács Zenekarral tartottunk egy egész estés táncházat, de műsoroztunk Geszteréden, felvonultunk Nyírmadán, és színpadra léptünk a nyíregyházi Tirpák napon is, sőt még egy lagziba is hivatalosak voltunk. Októberben a Margaréta Óvoda gyerekserege tapsolt nekünk, táncoltunk Nyírteleken a Guzsalyas Bálban, és iskolánkban fogadtuk a Comenius program keretében hozzánk érkező külföldi vendégeinket. Velük is táncoltunk, természetesen...

Eddig sem volt kevés, de a november igazán mozgalmasra sikerült. Először Nyíregyháza kiemelkedő társadalmi eseményén, a Lions Bálon táncoltunk a Megyeházán, majd műsort adtunk az iskolánkba érkező leendő elsősöknek, és második alkalommal az Óvoda Bálon is bemutatkoztunk. Kiemelkedő program volt egy budapesti felkérés, amikor a Margaréta Táncegyüttessel közösen táncoltunk a Hagyományok Háza Figurás bérlet előadásában, ahol szülőföldünk, a Nyírség táncait, dalait, zenéjét, szokásait mutattuk be. A cikket kísérő képek is ezen az előadáson készültek. Harmadik alkalommal táncoltunk egy szintén jeles társadalmi eseményen a Szent Imre Gimnázium Bálján, majd egy egészségügyi konferencia szép számú résztvevőinek mutattuk meg táncos tudásunkat. Mindezek koronájaként, november 29-én a Nyírség Táncegyüttes 40 éves jubileumi gálaműsorán táncoltunk, de az megér egy külön cikket... A télbe nyúló őszi kör végén szerepeltünk a Vécsey iskola karácsonyi műsorában is.

Mindezek után egy erőgyűjtő téli szünetet kapott a társulat. De izgalmasnak ígérkezik a tavasz is...

Részletek...
 

Nyírség Táncművészeti Tábor 2014

Nyíregyháza, 2014. augusztus 25-26-27.

Ahogy évek óta mindig, idén is volt Nyírség Tábor az utánpótlásban táncoló gyerekek részére. Most is két csoportban dolgoztunk. A nagyok folytatták  tavaly elkezdett kalotaszegi táncanyagot Bohács Brigittával és Éder Róberttel, míg a kicsik bodrogközi táncokat tanultak Grexáné Nagy Enikőtől és Ugyan Attilától. Néhány kép a kattintás után, sok sok kép a galériában. Jövőre folytatjuk!

Részletek...
 

Ünnepi műsor Szent István napján

Fehérgyarmat, 2014. augusztus 20.

Az olaszországi élmények után kitört a nyári sünet, ami nem is tartott olyan sokáig, mert hamarosan újabb felkérés érkezett. Fehérgyarmat városának ünnepi műsorában számítottak ránk. Örömmel tettünk eleget a felkérésnek, így az olaszországi fesztiválon bemutatott műsorunkat hazai közönség előtt is eltáncolhattuk.

Részletek...
 

Festa Folk - Pagnacco 6.

Olaszország, Udine - 2014. július 24-31.

Gardaland

Velence csodája után továbbutaztunk, de még mindig nem haza... :-) Igaz, hogy az éjszakát így újra buszozással kellett tölteni, de egy olyan hely várt még bennünket, amilyenről mindig is álmodtunk: a Gardaland! A VIDÁMPARK, igen így, csupa nagybetűvel. Az ott készült képek csak töredékét tudják visszaadni (vagy még annyit sem...) annak a sok-sok élménynek, amit ott gyűjtöttünk.

Már a parkolóból egy bulialagúton keresztül lehet megközelíteni a bejáratot. A nyitást is egyedi felvezetés kíséri nagy konfettiesővel, bent pedig Európa legjobb játékai. Óriás hullámvasutak, 4D mozi, fantasy játékok, vizes játékok, és minden minden, ami a világ 5 legjobb élményparkja közé emeli ezt a helyet, és amelyről csak csupa rózsaszínűt lehet álmodni. Úgy visszamennénk...

A nyitástól késő estig ott töltöttük az egész napot, majd elindultunk haza. Éjfél körül már Szlovéniába értünk, reggelre pedig már újra Magyarországon voltunk, magunk mögött hagyva, és az emlékeink közé emelve ezt a felejthetetlen hetet, és egész Olaszországot.

Arrivederci Italia! :-)

Részletek...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

4. oldal / 5

ENGLISH

 

 

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 51 vendég böngészi