Hírek

20. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc

és Népdaléneklési Verseny - végeredmény

Nyíregyháza, 2018. március 2.

Március 2-án rendeztük meg 20. jubileumi alkalommal a Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt.

80 nevezés, Magyarország 21 településének 25 általános, művészeti és középiskolája, egyesülete, néptánc együttese által benevezett 30 néptáncos és 50 népdalos produkció, összesen 285 versenyző. Ezek csak a számok, amik bár magukért beszélnek, mégsem csak ez volt a fontos ezen a napon, amikor a verseny minden percével a 20 éves évfordulót ünnepeltük. Sokkal fontosabb volt Bodnár Zoltán tanár úr és korábbi igazgatónk, Babi néni közös visszaemlékezése a kezdetekre, a Kallós Zoli bácsira való közös megemlékezésünk, a csillogó gyermeki tehetség megjelenése a népdalos és néptáncos színpadokon, az esztergomi és nyíregyházi fiatal zenészek koncertje, a NYUNYIC példamutatóan lelkes műsora, a zsűriben ülő kiváló szakemberek véleménye, építő gondolatai, az eredményhirdetést kísérő óriási hangulat, és az azt követő rengeteg gratuláció, ölelés és öröm.

Köszönet a Vécsey és a Vásárhelyi iskola pedagógusaiból és technikai dolgozóiból álló összeszokott, nagy létszámú szervező és rendező csapatnak, a fellépő táncosoknak, énekeseknek, a felkészítő mestereknek, a lelkes szülőknek, a zsűrikben ülő szakembereknek, az esti műsorban fellépőknek, hogy továbbra is a hagyományos magyar népművészeti értékeket őrzők, az új értékeket teremtők, az élményt adó, értelmes munkát végzők táborát erősítik. Nagy kincs ez, és nem csak annak az 500 embernek, aki ott volt...

Reméljük, hogy az élményekben gazdag nap végén mindenki a díjak örömével, a jól elvégzett munka kellemes fáradtságával, hasznos tapasztalatokkal, értő kritikákkal, építő javaslatokkal távozott Nyíregyházáról!

Akik pedig ebben az évben nem tudtak eljönni, azoknak jó hír, hogy újabb 20 évet kezdünk... :) és szeretettel várjuk őket jövőre, a 21. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyen!

Kattintás után elérhető a teljes eredménylista.

Részletek...
 

XX. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara

Néptánc és Népdaléneklési Verseny

Nyíregyháza, 2018. március 1-2.

Március 2-án rendezzük meg huszadik alkalommal a Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt. Az addig hátralévő időben itt a házigazda Lókötő Táncegyüttes honlapján igyekszünk minden aktuális információt megosztani a versennyel kapcsolatban.

Várjuk a versenyre a művészeti alapiskolák, középiskolák, táncegyüttesek, énekegyüttesek tagjait! A néptáncversenyen maximum 6 fős csapatok léphetnek színpadra, míg az énekversenyen szóló és csoportos (6 fő) bemutatkozásra is lehetőség van.

Jelentkezési határidő: február 15. csütörtök!

A verseny kiírása és a jelentkezési lapok egy kattintás után letölthetők. Találkozzunk március 2-án Nyíregyházán!

Részletek...
 

Körös körül aranycsipke

Nyíregyháza, 2017. december 14.

A Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti iskola csodálatos, nagyszabású karácsonyi műsorával búcsúztattuk az óévet. Augusztus végén kezdtük a felkészülést egy igen jól sikerült tánctáborban, majd 2 hétvégét is együtt töltöttünk az iskolánkba járó másik 200 táncos és drámás gyerekkel, hogy létrejöjjön ez a kiváló produkció. Mi nagy szerepet vállaltunk a műsorban, 11 számban táncoltunk, örömet szerezve ezzel magunknak, szüleinknek, és a nézőtéren helyet foglaló 1500 nézőnek. Szép volt...

Részletek...
 

Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál

Nyíregyháza, 2017. november 11.

A Lókötő Táncegyüttes története során először vett részt az Országos Ifjúsági Néptáncfesztiválon, amely egyik évben Pápán a másik évben Nyíregyházán kerül megrendezésre. Először a korábban készült rábaközi táncainkat mutattuk be, majd a legújabb, vajdaszentiványi táncanyagból készült, egy történetet feldolgozó Antal vót a galuskába - guruzsmák Szentiványból című koreográfiánk ősbemutatóját vittük színpadra. Bele kell még erősödnünk az ifjúsági mezőnybe, de a lánykar különdíja is bizonyítja, hogy jó úton járunk...

Részletek...
 

10 éves a Mérai Cifra Táncegyüttes

Méra, Románia 2017. szeptember 30 - október 1.

Az új tanév elején egy erdélyi meghívásnak tettünk eleget. Testvériskolánk kiváló táncegyüttese a 10 éves évfordulóját ünneplő Mérai Cifra Táncegyüttes meghívására utaztunk Kalotaszegre, ahol kiváló hangulatú műsort adott a Lókötő, a Nyírség, a Fricska, a Kalotaszeg, és a helyi Cifra Táncegyüttes. A műsor után táncházban folytattuk a mulatságot. Köszönjük a vendéglátást a mérai családoknak! Egy élmény volt.

Részletek...
 

Lókötő tavasz 2017.

Táncháztalálkozó, Vizsgakoncert, Apraja nagyja, Pulyabál, Pünkösd

A 2017-es esztendő tavasza a Táncháztalákozóval indult. Ebben az évben nem csak látogatói, szereplői is voltunk a rendezvénynek. Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Észak Alföldi Régiója volt az idei Aprók Bálja házigazdája. Ennek apropóján táncoltunk, tanítottunk a Papp László Sportaréna közönségének. Az évet általában a vizsgakoncert zárja, de ebben az évben még három nagyobb program is várt a csapatra. Az egyik a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola Apraja nagyja műsora, a másik a Pulyabál, ahol a zsűri újra arany minősítéssel ismerte el a Lókötő munkáját, a harmadik pedig a már szintén szokásosnak mondható Pünkösdölés volt a Múzeumfaluban. Köszönjük a képeket a nyiregyhaza.hu-nak!

Részletek...
 

15. Móra-Garabonciás Gyermek Szóló Néptánc Találkozó

Nyíregyháza, 2017. április 7.

A Nyírség Táncegyüttes utánpótlásának legügyesebb szólótáncosai mutatkoztak be 2017. április 7-én Nyíregyházán a 15. Móra-Garabonciás Regionális Gyermek Szóló Néptánc Találkozón. A kiváló táncosok valamennyien a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola tanulói.

A Lókötő Táncegyüttest 7 táncos képviselte. Ugyan Dorka és Horváth Barbara Pántlikás táncos címet, míg Horváth Alex Bokrétás táncos címet kapott kiváló táncos teljesítményéért. Tenke Mónikát, Horváth Elizabetet, Hugyecz Tibort és Horváth Rolandot ezúttal nem emelte ki a zsűri, de ők is nagyon szépen táncoltak, nekik is jár a nagy gratuláció!

A Topogó Táncegyüttest 4 táncos képviselte. Járai Kisanna és Lipők Péter Különdíjat kapott a nyírségi csárdás stílusos előadásáért. Takács Annabell és Mihály Balázs ezúttal nem vihetett haza díjat, de szép bemutatkozásukért őket is elismerés illeti.

A Margaréta Táncegyüttes 3 táncosa Papp Kitti, Nagy Bence és Drabik Zsolt is elismerést érdemel kiváló tánctudásáért.

Az Ispiláng Táncegyüttes 2 táncosa Ugyan Emma és Bistey Boglárka ügyes bemutatkozását a jövő reménysége különdíjjal ismerte a el a zsűri.

Minden versenyzőnek szívből gratulálunk!

 

Részletek...
 

Ifjúsági Néptáncantológia 2017.

Budapest, Hagyományok Háza - 2017. február 25.

A 2017-es esztendő újra egy fontos műsorral indult. Idén is meghívást kaptunk az ifjúsági néptáncantológia műsorába, ahol a bodrogközi koreográfiánkat mutattuk be Budapesten. Szép indítása volt ez az évnek. A képeket Majnik Zsoltnak köszönünk szépen!

Részletek...
 

19. Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc

és Népdaléneklési Verseny - végeredmény

Nyíregyháza, 2017. március 3.

Március 3-án rendeztük meg 19. alkalommal a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt.

102 nevezés, Magyarország 30 településének 34 általános, művészeti és középiskolája, egyesülete, néptánc együttese által benevezett 43 néptáncos és 59 népdalos produkció, összesen 370 versenyző. Számokban összefoglalva ilyen volt az idei verseny, de nem tudják megmutatni csak a számok azt az értéket, amit ez a jövőre kerek évfordulót ünneplő rendezvény képvisel. A csillogó gyermeki tehetséget és szemeket, az elvarázsoló táncszínházat, a rengeteg megszólaló, megelevenedő magyar tánc- és dallamanyagot, a sokszor kimagasló tánctechnikai tudást, az idősebb generáció példaértékű meglepetés műsorát, az eredményhirdetésen éneklő Vándordíjas népdalénekes legény hidegrázósan szép hangját, az eredményhirdetés utáni sok szoros ölelést, gratulációt, bánat- és örömkönnyeket. Pedig ilyen is volt az idei Vécsey-Vásárhelyi Kamara, és még ki tudja hány arcát mutatta még a nap folyamán megjelenő 5-600 embernek.

Köszönet a két iskola pedagógusaiból és technikai dolgozóiból álló összeszokott, nagy létszámú szervező és rendező csapatnak, a fellépő táncosoknak, énekeseknek, a felkészítő mestereknek, a lelkes szülőknek, a zsűrikben ülő szakembereknek, az esti műsorban fellépőknek, hogy továbbra is a hagyományos magyar népművészeti értékeket őrzők, az új értékeket teremtők, az élményt adó, értelmes munkát végzők táborát erősítik. Nagy kincs ez, és nem csak annak az 5-600 embernek, aki ott volt...

Reméljük, hogy az élményekben gazdag nap végén mindenki a díjak örömével, a jól elvégzett munka kellemes fáradtságával, hasznos tapasztalatokkal, értő kritikákkal, építő javaslatokkal távozott Nyíregyházáról!

Akik pedig ebben az évben nem tudtak eljönni, azokat szeretettel várjuk jövőre, amikor is szép, kerek évfordulót ülünk, hiszen 20. alkalommal rendezzük majd meg a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt.

Sok képet talál a 2017-es versenyről a Vécsey Károly Tagintézmény Facebook oldalán, ITT.

Kattintás után elérhető a teljes eredménylista.

Részletek...
 

XIX. Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc

és Népdaléneklési Verseny

Nyíregyháza, 2017. március 3.

Március 3-án rendezzük meg tizenkilencedik alkalommal a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt. Az addig hátralévő időben itt a házigazda Lókötő Táncegyüttes honlapján igyekszünk minden aktuális információt megosztani a versennyel kapcsolatban.

Várjuk a versenyre a művészeti alapiskolák, középiskolák, táncegyüttesek, énekegyüttesek tagjait! A néptáncversenyen maximum 6 fős csapatok léphetnek színpadra, míg az énekversenyen szóló és csoportos (6 fő) bemutatkozásra is lehetőség van.

Jelentkezési határidő: február 14. kedd!

A verseny kiírása és a jelentkezési lapok egy kattintás után letölthetők. Találkozzunk március 3-án Nyíregyházán!

Részletek...
 

'56 Egy nép kiáltott

Nyíregyháza, 2016. november 5.

Mátészalka, 2016. november 20.

2016 kiemelkedő táncos eseménye várt még ránk az ősz folyamán. A Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes az 1956-os forradalom 60. évfordulójának a tiszteletére közös műsort állított színpadra, amelynek a bemutatója - más amatőr néptáncegyüttesekkel együtt - nyáron volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Ezt a műsort az ősz folyamán bemutatták több nagyvárosban is, mindenütt együttműködve a régió kiemelkedő népművészeti közösségeivel. Megyénkben természetesen a Nyírség Táncegyüttesre és utánpótláscsoportjaira esett a választás. Örömmel tettünk eleget a felkérésnek. A Nyírség Táncegyüttes mellett színpadra lépett a Margaréta, a Topogó, és természetesen mi Lókötősök is. Nagy élmény volt rész venni egy ilyen nagy szabású produkcióban, és együtt táncolni sok-sok kiváló táncossal. Egy öröm volt... :)

Részletek...
 

Nyírség Táncművészeti Tábor 2016.

Nyíregyháza, 2016. augusztus 10-11-12.

2015-ben sajnos elmaradt, de 2016-ban újra részt vehettünk a Nyírség Táncegyüttes gyermektáborában. Nyíregyházán, a Nyírség próbatermében 3 napig tanulhattunk felcsíki táncokat Márton Julcsi és Márton Attila vezetésével. A próbák nagyon jó hangulatban teltek, mint ahogy arról a képek is tanúskodnak, de a sok tánc mellett jutott idő szalonnasütésre, sok-sok beszélgetésre, barátkozásra. Jövőre újra ott leszünk!

Részletek...
 

Őszi műsoraink 2016.

Beregdaróc, Nyírmada, Nyírtelek

2016 ősze még nyáron elkezdődött... :) Beregdarócra voltunk újra hivatalosak még augusztusban, ahol a Kenderes Napok műsorfolyamában léptünk fel. Majd szintén visszatérő vendégei voltunk Nyírmadának, ahol az őszi szüreti felvonuláson vonultunk és táncoltunk. Végül egy ugyancsak ismerős helyszínen, Nyírtelken léptünk színpadra a Guzsalyas Bálban.

Részletek...
 

IX. Ilosvai Gyermek és Ifjúsági Néptánctábor

Várhosszúrét, Szlovákia, 2016. július 11-16.

Újra utazunk! A legnagyobb nyári programunk az Ilosvai Gyermek és Ifjúsági Néptánctábor volt. Kettő az egyben, mert egy nagyon jó - talán a legjobb - tánctáborban vettünk részt, és még némi utazás, városnézés, turistáskodás is belefért a programba. A Felvidékre utaztunk tehát, Várhosszúrétre, ahol kiváló oktatópároktól tanulhattunk táncolni. Ott volt Kocsis Enikő és Fitos Dezső, akiktől gyimesi táncokat tanultunk, Busai Zsuzsa és Busai Norbert, akiktől ördöngősfüzesi, és Kupec Zsófia és Kupec Mihály, akiktől gömöri táncokat tanulhattunk. Láttuk Badin Ádám meseszínházát, megnéztük a Kuttyomfitty Társulat remek előadását, csapatokba szerveződve alkottunk közös produkciókat más együttesek táncosaival, részt vettünk a kopjafa-állításon, és természetesen minden este a táncházban, és a jól megérdemelt cukorkaesőben is szívesen ácsorogtunk. Az utolsó napot Kassán töltöttük, ahol tettünk egy sétát a belvárosban, megnéztük a kassai dóm épületét, a Nemzeti Színházat, és II. Rákóczi Ferenc rodostói házát. Hazafelé a buszon természetesen arról beszélgettünk, hogy hova utazunk jövőre... :)

Részletek...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 9

ENGLISH