XII. VÉCSEY-VÁSÁRHELYI

Kamara Néptánc és Népdaléneklési Verseny

Nyíregyháza, 2010. február 26.

Vécsey-Vásárhelyi Kamara 2010A 12. alkalommal megrendezett versenyen ebben az évben összesen 19 oktatási intézmény 216 néptáncos és 65 népdalos versenyzője mutatta be produkcióját a zsűrinek.

A versenyen kívül a tanulók kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Amíg a zsűri tanácskozott meglepetés műsorral készültünk. A Vásárhelyi AMI Műhely csoportja Legeza Krisztina vezetésével moderntánc bemutatót tartott, amelyet közös tánctanulás is követett. Bemutatkoztak a Megyei Ki Mit Tud? győztes Nyírségi Suhancok, valamint hagyományainkhoz híven a NYUNYIC Egyesület tagjai is nótáztak, táncoltak. Mint mindig, ebben az évben is a Szikes Zenekar muzsikált minden táncosnak.

A Vásárhelyi AMI honlapján - ide kattintva - látható a verseny összefoglalója, és tölthető le a végeredménye.

Vécsey-Vásárhelyi Kamara 2010

Vécsey-Vásárhelyi Kamara 2010

Vécsey-Vásárhelyi Kamara 2010

Vécsey-Vásárhelyi Kamara 2010

 

ENGLISH